Automatikus segélyhívás 2015-től

Jan

19

2014

Automatikus segélyhívás 2015-től

Európa közútjain átlagosan napi 75 halálos kimenetelű baleset történik a statisztikák alapján. Ezek legtöbbjénél az áldozatok azért nem élik túl a balesetet, mert a segítség túl későn érkezik. Ennek kiküszöbölésére szeretnék 2015-re az unió minden tagországában bevezetni az eCallt, azaz az e-segélyhívó rendszert. Az eCall egy a gépjárműbe szerelhető segélyhívó, amely baleset esetén automatikus jelzést küld a hatóságoknak, így a mentés gyorsabban megkezdhető.

2015-től az egész EU-ban bevezetnék

Az EU a segélyszolgálatok eredményesebb működését is fontos céljának tartja: elindult a HeERO nevű projekt, amelyben hazánk is részt vesz azzal, hogy teszteli az új eCall rendszert. Az uniós irányelv szerint 2015-től kizárólag olyan gépjárművek állhatnak forgalomba, amelyek fel vannak szerelve ezzel a segélyhívóval. A rendszert jelenleg szerte Európában tesztelik: Magyarországon ez a folyamat a Best Way Traffic Kft. részvételével történik.

Az eCall vészhelyzet esetén automatikusan működésbe lép

Az eCall tulajdonképpen nem más, mint egy beépített intelligens telefon, amely a gépjárműbe szerelve folyamatosan készen áll arra, hogy vészhelyzet esetén automatikusan működésbe lépjen, és tárcsázza a 112-t. A rendszer azért eredményesebb annál, mintha a sofőr személyesen tárcsázná a segélyhívószámot, mert a műholdas készülék egyben az autó GPS-koordinátáit is elküldi, illetve akkor is működik, ha az utasok eszméletüket vesztik, és nem tudnak telefonálni. Így a mentés hamarabb megkezdődhet, nem kell megvárni, amíg egy járókelő vagy másik autós észreveszi a balesetet, és segítséget hív.

Jelenleg tesztelik a rendszert

A készülékek tesztelése azért kiemelten fontos, mert a fedélzeti egységnek, illetve az üzenettovábbító vonalnak minden esetben tökéletesen kell üzemelnie, hogy vészhelyzet esetén működésbe léphessen. Jelenleg elsősorban a vészhívások felépülését, illetve az alapinformációk továbbítását vizsgálják, ám a rendszer 2015-ös bevezetéséig további tesztekre lesz szükség.