Romániában 2014 januárjától elérhető

Mar

18

2014

Romániában 2014 januárjától elérhető

Az unió tagországai közül Románia építette ki elsőként a rendszer beüzemeléséhez szükséges infrastruktúrát a Különleges Telekommunikációs Szolgáltatások (STS) állami szervezet közreműködésével. Így itt már 2014 januárjától meg lehet vásárolni az e-segélyhívó-szolgáltatást nyújtó eszközöket. Az eCall-készülék ára 50 és 150 euró (15-45 ezer forint) között mozog, és jár hozzá egy speciális SIM-kártya is, amelyet a mobilszolgáltatóknál lehet beszerezni. Olyan változat is létezik majd, amely mikrofonnal vagy videóval felszerelt.

Az eCall elküldi a baleset adatait a segélyközpontnak

Az eCall fedélzeti egységét az autóba kell beépíteni. Ez baleset esetén (ha például a légzsák kinyílik, vagy más szenzor lép működésbe) műholdas technológiával automatikusan jelzést küld a 112-es segélyhívó számra. Nem csak a baleset tényét küldi el a központnak, hanem a gépjármű azonosítóját, a baleset idejét, helyszínének GPS-koordinátáit, illetve az utasok számát is. Sőt, a szenzorok jelzése alapján akár még a baleset súlyosságára is tud következtetni a segélyhívó központ diszpécsere, aki aztán a hatóságokat értesíti.

A mentők 50 százalékkal kevesebb idő alatt a helyszínre érhetnek

Az e-segélyhívó-rendszernek köszönhetően a segítség sokkal hamarabb elindulhat a helyszínre, így az áldozatok túlélési esélye is nagyobb. A becslések szerint az új rendszer jóvoltából a mentők lakott területen kívül 50, lakott területen pedig 40 százalékkal korábban érhetnek ki a helyszínre, és kezdhetik meg a segítségnyújtást.