Az új segélyhívóval 10 százalékkal több sérültet lehet megmenteni

Jul

25

2014

Az új segélyhívóval 10 százalékkal több sérültet lehet megmenteni

Egy EU-rendelet értelmében jövő évtől minden gépjárműbe kötelezően be kell szereltetni az eCall e-segélyhívót, amely baleset esetén vészjelzést küld a 112-re. Ennek köszönhetően azokat a sérülteket is meg lehet majd menteni, akiket eddig azért nem sikerült, mert a mentő nem ért ki elég gyorsan a helyszínre. Ezek a sérültek a becslések alapján az összes 10 százalékát teszik ki, így az eCallnak köszönhetően a balesetek életben maradt sérültjeinek száma ennyivel növekedhet.

2015-től kötelező lesz a segélyhívó

Elsőként Romániában vezetik be az eCallt az EU-n belül, ugyanis itt valósultak meg legelőször annak technikai feltételei. A többi országban, így Magyarországon is jelenleg tesztelik a készülékeket. A szerkezet 15-45 ezer forintba kerül majd, de minden autósnak érdemes rászánnia ezt az összeget, hiszen a szerkezet életeket menthet. A 2015-től forgalomba álló új gépkocsikba pedig már kötelező lesz beszereltetni az eCallt. A rendelet egyelőre a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozik, de 2020-tól a nehéz haszongépjárművekre, a motorkerékpárokra és az autóbuszokra is kiterjesztik majd.

Az eCall működése

Az eCall intelligens telefonként működve vészhelyzet esetén jelzést küld a 112-es segélyhívószámra. Az általa küldött jel tartalmazza a baleset helyét és időpontját, a gépjármű azonosítóját és az utasok számát. A segélyközpont diszpécsere így azonnal intézkedhet, és értesítheti az illetékes hatóságokat, például a mentőket, akik hamarabb a helyszínre érve nagyobb eséllyel menthetik meg a sérültek életét.